Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2007/2008-as szezon
2007/2008-as szezon : 28.forduló

28.forduló

Ágfalva KSK - Balf SE + létesítményavató

28. forduló

Ezt a fordulót nem csupán azért várta a falu apraja-naggya, mert az ősi ellenség Balf csapata látogatott hozzánk, hanem mert ezen a szombati napon került sor ugyanis a felújított öltözők, az új büféépület és a majd 100m2-es fedett lelátórész ünnepélyes átadására is. Az imént felsorolt dolgok a sportkör tagjainak példátlan összefogásának eredményei, melyek a téli szünetben valósultak meg kultúrált körülmények létrehozása érdekében.   Ilyen emelkedett hangulatban vágtunk neki tehát az előttünk álló feladatoknak. 

Ágfalva KSK tartalék - Balf SE tartalék

4-0

Hosszú, öt hetes kihagyás után sérüléséből felépülvén(vádliában beszakadt egy izom) tért vissza ezen a napon a csapat korelnöke Fodor Laci, akit az edző a tartalék csapatba jelölt, mivel felhozó mérkőzésre volt szüksége. Ezen örömteli eseményen kívül megemlítendő még elöljáróban, hogy sérülés miatt hiányzott a csapatból Sánta Tamás ill. a felnőtt kerethez csatlakozó Varga Dávid.

Az első félidő feledhetőre sikerült. Tetszetősen fociztunk , de óriási mezőnyfölényünk csak egy kapufában és számtalan elpuskázott helyzetben mutatkozott meg, így tehát gól nélküli döntetlennel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

A második játékrész első perceiben még tartotta magát a vendégek védelme, de tíz perc elteltével máris hátrányba kerültek. Egy szép adogatás után Dominek G. kapott remek indítást a bal oldalon, majd a centerezés után a röviden érkező Légrády megcsúsztatta a labdát, ami az egyedül álló Németh Szabolcshoz pattant, így zavartalanul lőhetett az üres kapura. 1-0.

A vendég csapaton látszott, hogy nagyon megfogta őket a bekapott gól, és ahogy mondani szokás: beindult az ágfalvi henger. Pár perccel a vezető gól megszerzése után Kovács Sityu érkezett remekül egy a hosszúra érkező jobb oldali szögletre és fejelt gólt közelről. 2-0. 

Újabb pár perc elteltével már 3-0 is szerepelhetett volna az eredményjelzőn(persze ha lenne), ugyanis Kulcsár Gergő kotort egy lecsorgó labdát a hálóba a kapus durva szabálytalansága ellenére ia. Mint később kiderült, sokba került neki ez a gól számára. A nagylábújja bánta az esetet(valószínűleg eltörött), így biztosan ki kell hagynia a következő fordulót.

A kegyelemdöfést Németh Szabolcs adta meg a balfiaknak a lefújás előtti percekben. Egyéni alakítása végén már-már elveszettnek hitt labda került vissza elé, így lőhetett gólt élesen a kapu bal felső sarkába. 4-0.

Összességében egy a vártnál kultúráltabban futballozó csapatot sikerült két vállra fektetnünk. A győzelem teljesen megérdemelt még ilyen arányban is, hisz a csapat még a sorozatos cserék után is növelni tudta előnyét.

Összeállítás:

Lang D.

Busa I.-Kiss I.-Horváth Sz.-Török G.

Kovács I.-Kulcsár G.-Fodor L.-Dominek G.

Légrádi J.-Németh Sz.

Cs.: Sánta R., Fodor D., Böhm C., Dely L., Kolesa P.

Gsz.: Németh Sz.(2), Kovács Sityu, Kulcsár G.

 

Ágfalva KSK - Balf SE

3-2

Még el sem kezdődött a mérkőzés, amikor az első megleoetéssel szembesülhetett a közönség: hangosbemondó tette közzé a csapat összeállítását, mely majdnem a megszokott volt. Nem vehetett részt a meccsen az eltiltását töltő Kovács István, a más elfoglaltságot találó Tálos Csaba és a tartalék csapatban két kapufáig jutó Fodor László.

A mérkőzés álomszerűen kezdődött a hazaiak számára. Varga Raymond szerzett vezetést  röviddel a kezdés után. 1-0.

A folytatás már közel sem volt ilyen örömteli. A félidő utolsó harmadában jártunk, amikor egy beadásba szerencsétlenül csúsztatott bele Csontos Karcsi, és a labda védhetetlenül hullott a tehetetlen kapus fölött a hálóba.   Öngól. 1-1.

A félidő hajrájában újabb balszerencse súlytotta a hazaiakat. Varga János túlzott aggresszió miatt kapott második sárga lapja pirosat eredményezett, így a gólelőny elvesztése után emberhátrányba is került a csapat.

A félidei döntetlennek a vendégek örülhettek jobban és élvethették önfeledtebben a két játékrész között fellépő helyi pom-pom-os lányok műsorát.

Meglepetésre a második félidő is hazai próbálkozásokkal kezdődött. Veszélyesebben, ötletesebben játszott a KSK.

A 60. percben aztán jött a hidegzuhany. A hazaiak erőltették a támadásokat, ennek nyomán a kelleténél jobban kinyíltak, aminek a következménye egy gyors ellentámadás és egy újabb balfi gól lett.1-2.

Ekkor elúszni látszott a meccs. A reményt az általam oly nagyon "kedvelt" vendég játékos, Boda Gergő fegyelmezetlensége csillantotta fel. Szándékos kezezésért kapott második sárgája egyenlő létszámot teremtett a pályán.

Az emberhátrány megszűnését követően egyre nagyobb lett a nyomás a vendégek kapuján. A 75. perc körül büntetőhöz jutott az ágfalva, Varga Zsolt buktatása nyomán. Az ítéletet maga a sértett végezte el, de hanyag mozdulatát a kapus leleste így a labda az ölébe hullott.

Nem sikerült egyenlíteni és az idő egyre csak fogyott. Tíz perc lehetett hátra a mérkőzésből, amikor a balfi hálóőr messze a kapujából kifutva kényszerült tisztázni, a labdát Varga Zsolt a félpályánál levette majd egy befelé csel után a kapus távollétében a gólvonalon menteni igyekvő hátvédek feje felett a jobb felső sarokba csavart mintegy 40 méterről. Szenzációs gól! 2-2.

A hazaiak(főleg a szurkolók) önkívületi állapotba kerültek az egyenlítés nyomán. A hajrára teljesen beszorultak a vendégek. A slusszpoént a kihagyott 11-es ellenére is a meccs emberének választott Varga Zsolt szolgáltatta. Az utolsó percek egyikében jártunk, amikor egy jobb oldali beadásra a semmiből érkezve robbant be két balfi védő közé és fejelt gólt, mellyel eldöntötte a három pont sorsát.3-2. 

A hazai győzelem bár az utolsó percben született meg megédemeltnek mondható, hisz többet tett a győzelem megszerzéséért, többet támadott még emberhátrányban is az amúgy jó erőkből álló ellenfelénél.

Összeállítás:

Horváth F.

Csontos K.-Wilfing T.-Polyák E.-Varga Zs.

Nagy K.-Varga J.-Kovács T.-Udvardy P.

Varga R.-Csontos I.

Cs.: Varga D., Pölöskei I., Farkas Cs.

Gsz.: Varga R., Varga Zs.(2)

 

NSK Ágfalva - FC Váti Sopron

A férfi meccseket egy női is követte. A napjainkban alakult ágfalvi női csapat hírverő mérkőzésen csapott össze az NB II.-es FC Váti Sopron női eggyletével. Mivel ezen a megmérettetésen nem az eredmény volt a fontos nem is fecsérlek rá szót. A lányok becsülettel küzdöttek és minden tőlük telhetőt megtettek. Reméljük, hogy nem szegték kedvüket és tovább mennek a megkezdett úton. Sok sikert kívánunk! Hajrá csajok! 

A programmfüzetben vázolt összes műsorszámot követően hajnalig tartó fieszta következett. Volt minden, mi szem-szájnak ingere. Szólt a zene és az elmaradhatatlan minden ki ágfalvi kezdetű mondóka. Sörben és mohitóban úszott a csapat fele, a jó étvágyról pedig támogatóink gondoskodtak egy kiadós pörkölt formájában.

Felejthetetlen nap volt! Hajrá Ágfalva!

 

 

 

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints