Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2009/2010-es szezon U21
2009/2010-es szezon U21 : Felkészülési mérkőzés

Felkészülési mérkőzés

  2009.08.15. 22:29

Iváni KSE felnőtt - Ágfalva KSK U21


Felkészülési mérkőzés

 


6 - 2 (5-1)

 

Mindkét csapatunk hivatalos volt ezen a napon edzőmeccsre Ivánba, de a felnőtt csapat játékosai sorban mondták le a szereplést, így az a megoldás született, hogy az U21-es csapatunk játszik majd a hazaiak felnőtt gárdája ellen, és az U21-es meccs pedig elmarad. Bár a terv ez volt, de sajnos még ez sem valósult meg, ugyanis a két csapatunk 48-as keretéből mindössze 14 játékos volt hajlandó elutazni, így egy szedett-vedett gárdával tudtunk csak kiállni. Mondanom sem kell, hogy ilyen összeállításban még sohasem lépett pályára ágfalvi csapat, és remélem többé nem is fog, (legszívesebben el sem mentünk volna)de muszály volt viszonozni valahogy vendéglátóinknak egy korábbi edzőmeccset, melyen ők jöttek el hozzánk.

Nagy nehezen összeállítottuk a kezdő 11-et, alig akadt olyan játékos, aki a saját posztján bizonyíthatott volna, dehát abból kellett főznünk, amink volt. Mindezek mellett, egy betonkemény, izületgyilkos, fűmentes pályán játszottunk 35 fokos melegben és viszonylag erős szélben.

Nekivágtunk a mérkőzésnek vesztenivaló nélkül. Meglepően jól tartottuk magunkat, eleinte nem is lehetett látni a két csapat felkészültsége között a különbséget, sőt mindjárt a 10. percben meg is szerezhettük volna a vezetést, ám Gazsovits 5 méterről is az üres kapu mellé tudott lőni.

 

Nem telt el 5 perc sem, amikor megbosszúlta magát a kihagyott helyzet és egy bakiparádéba illő jelenetet követően hátrányba kerültünk. Egy hosszú indításra kimozdult a kapujából alkalmi hálóőrünk, aki óriási luftot rúgott a felé guruló, majd megpattanó labdába, így már a hazai csatárnak csak az üres kapuba kellett belsőznie. Nagy hiba volt, de nem is az utolsó, ám senki sem hibáztatta a kapust, ugyanis nem védett még életében soha, örültünk neki, hogy valaki elvállalta ezt a hálátlan feladatot is. 1-0.

 

Nagyon hamar egyenlítettünk. Egy aláhulló labdára az iváni kapus kifutott hogy lehúzza, ám útközben ütközött a saját védőjével, a labdát kiejtette és az ott ólálkodó Gazsovits a lecsorgót az üresen maradt kapuba lőtte. 1-1.

 

Az egalizálást követően, még az első játékrészben gyors egymásutánban 4 gólt is kaptunk. Mind a négy elkerülhető lett volna. Az egyiket hatalmas leshejzet előzte meg de a botcsinálta bíró továbbot intett, a másiknál egymásra várt hátvéd és kapus, majd a nevető harmadik iváni csatár az üres kapuba lőtt, a harmadiknál röviden ütütte ki kapusunk a labdát, amit egy hazai játékos beemelt felette az üres kapuba. Talán a negyedik volt leginkább normálisnak nevezhető találat, ám ha a csatárral visszafutó hátvéd hajlandó lett volna becsúszni vagy a kapusunk kivetődni, akkor az sem ment volna be. 5-1.

3-1-es állásnál egy gyönyörű kontratámadást vittünk végig a pályán, már újra csak az üres kaput kellett volna eltalálni, de sajnos Kulcsár egy okos gurítás helyett agyonrúgta a labdát és mellé durrantott.

Mindent egybevetve többet tettek a hazaiak a félidőben, ám ha nem sújtja ilyen balszerencsesorozat a kísérleti csapatunkat, akkor lényegesen szorosabb mérkőzést láthatott volna a közönség, mert míg mi minden lehetőségünket elpuskáztuk, addig hátul több gólhoz is mi segítettük hozzá a hazaiakat.

 

A második játékrész már nem volt ilyen eseménydús. Egészen a 65. percig kellett várni az újabb találatra, ám ekkor nekünk sikerült gólt szereznünk. Varga Zsolt futott be egy előrevágott labdát, majd a kapujából messze kifutó cserekapus mellett 18-ról az üres kapuba lőtt. 5-2.

 

Hogy ne a miénk legyen az utolsó szó, arról az elég indiszponált játékvezető tett. Pár perccel a lefújás előtt egy kiugratás lesen találta volna az ivániak csatárát, ám a bíró arra hivatkozva, hogy ellenféltől kapott labdával lépett ki továbbengedte az akciót, majd a hazai játékos a kiszolgáltatott kapus mellett a kapuba helyezte a labdát. Az indításba valóban beleért az egyik védőnk lába, ám a bíró által érvénybe léptetett szabályt már évek óta törölték a szabálykönyvből, sőt, ha e szabály még a mai napon is érvényben lenne, akkor is szabálytalan lenne ez a találat, ugyanis a játékos már az indítás pillanatában is lesen tartózkodott. 6-2.

Az utolsó percben, hogy keretbe foglaljuk a meccset sikerült egy újabb ziccert elhibázni. Szakács lépett ki, egy az egyben vezette a kapusra a labdát, de lövés helyett cselezni próbált és a hálóőr elé vetődve lelopta a labdát a lábáról.

A reális végeredmény szerintem egy egygólos vereség lett volna, ám így sincs okunk szégyenkezni. Köszönöm szépen mindenkinek aki részt vett ezen az összecsapáson és megmentette az Ágfalva KSK becsületét, mert mondanom sem kell, hogy milyen visszhangja lett volna, ha lemondtuk volna az iváni búcsú napjára szervezett és már hetekkel ezelőtt kiplakátolt edzőmeccset a rendezvény előtt egy nappal. Azok pedig akik szombaton megígérték, hogy eljönnek és ezt mégsem tették, elmehetnek a ...

 

Összeállítás:

 Rudolf B./Busa

Fekete B.  -  Kulcsár G.  - Busa/Rudolf B. -  Szakács

 Antal Á.  - Dominek - Rudolf I. -  Varga Zs.

Gazsovits - Németh Sz.

 

Csere: Nagy Patrik, Fodor L., Fodor D.(folyamatos cserék mellett)

Sárga lap:-

Piros lap: -

Gólszerző: Gazsovits, Varga Zs.

Eltiltva: -

Felnőtt kerethez csatlakozott:-

Sérült:-

Hiányzó: Sokan

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints